2016. aug 16.

Az Önbecsülés növelése 1. rész

írta: Ihász Gergely
Az Önbecsülés növelése 1. rész


Az Önbecsülés növelése 1. rész

Az előző részekben szó volt, hogy miért alacsony az emberek Önbecsülése Felnőt korra és milyen szorongásokat élhetünk át.

onbecsules3.jpg

 

 

A mai cikk az Önbecsülés növelésével foglalkozik, hogy mit tehetünk ha, változtatni akarunk a sorsunkon.

Önbecsülésünk egyik napról a másik napra nem fog megváltozni. Felnőt korunkra annyi negatív történés történt, hogy idő és energia kell, hogy javítsunk Önbecsülésünkön. Új tudásra, történetekre kell szert tennünk.

Az Önbecsülés növelésénekaz első lépése, a jobb Önismeret. Ha tisztába vagyunk azzal, hogy cselekedeteink mögött milyen mozgató rugó van, és tisztán látjuk meglévő sikereinket, akkor kialakul egy szilárd alap, amire építkezhetünk.

Tapasztalat, hogy a kis Önbecsüléssel rendelkező emberek, annak ellenére, hogy szorongásokat élnek át, sikeresek az életben. Ez annak köszönhető, hogy a gyermekkorban átélt negatív élmények, későbbi elkerülése végett, olyan technikákat fejlesztenek ki, melyek eredményekhez juttatják az élet során.

De felteszem a kérdést, nem lenne jobb sikereket elérni szorongás nélkül.

Az Önismeret mélyítésére álljanak itt kérdések melyekre a választ neked kell megadnod:

  1. Pozitív élmények a múltban, melyek kihatnak a jelenre? (min. 5 db, olyan, ami ma is feltölt)
  2. Melyek voltak életed meghatározó pozitív élményei? (min. 5 db amire szívesen emlékszel vissza)
  3. Milyen értékek fontosak számomra?
  4. Mi motivál engem?
  5. Szívesebben élnék ilyen munkából?
  6. Amitől nevetek:
  7. Ami zavarba hoz:
  8. Mi dühít fel:
  9. Amitől szégyellem magam:
  10. Amitől szégyellem magam:
  11. Akkor érzem magam vonzónak:
  12. Akkor érzem magam erősnek:
  13. Amiben bizonytalannak érzem magam

A következő részben újabb gyakorlatok lesznek, hogy Növelni tud Önbecsülésedet.

Szólj hozzá

Fejlődés Siker Önismeret Önbecsülés Megakadás