2016. aug 07.

Férfi és a félelem

írta: Ihász Gergely
Férfi és a félelem

Férfi és a félelem

Az eltökélt szívű férfi beengedi életébe a félelmet!

Hiszem, hogy az egyik oka annak, hogy felborultak a szerepek a kapcsolatokban, a félelem miatt fordulhatott elő. Nem ez az egyetlen oka, de számottevő.

Mi férfiak abba a hitben élünk, hogy nem szabad a félelmünket kimutatni. Ezért eljutunk odáig, hogy már kerüljük azokat a helyzeteket, ahol félelmet élhetünk át. Nem azt a munkát végezzük, amire vágyunk, nem azzal a nővel élünk együtt, akivel igazán szerettünk volna, csak azért mert félünk.

a_ferfi_esa_felelem.png

 

A félelem elkerülés múltja

A félelem kimutatását régebben a gyengeség jelének tekintették az ősi közösségekben. Amikor a túlélést a vadászat jelentette, meg kellett küzdeni a vaddal. Ilyenkor a férfi nem félhetett. Ha gyengének mutatta magát, a törzs hierarchiájában lejjebb került, így kimaradhatott a párválasztásból. Ez a legrosszabb forgatókönyv, ami történhetett a férfi számára, ezért a túlélők megtanulták leplezni a félelműket vagy teljesen elkerülni a félelmet generáló helyzeteket. Az ősi közösségekben az élet egyszerűbb volt mint manapság, kevés ismerettel rendelkeztek és főleg „rutin” feladatokat végeztek az őseink. A gyerekek korán megtanulták a túléléshez szükséges tudást, ezért felnőttként alig kerültek félelmetes helyzetekbe.

A mai világban a félelem

Az ősi ösztön, hogy a félelem gyengít, megmaradt, de ez a férfi gyengéje is. Ma egy sokkal bonyolultabb világban élünk, ahol a túléléshez szükséges körülmények folyamatosan változnak. Gyerekként, a fiú nem tudja megtanulni az összes szükséges képességet, ami biztosítja a későbbi teljes életet számára. A Nők előnyben vannak velünk szembe. Mind a férfinak és nőnek, ma már egész életükben újabb és újabb ismeretlen helyzetekkel kell megküzdeniük. Mivel a nőkben nincs meg a félelem elleni berögződés, ezért ők könnyebben meg tudnak birkózni a kihívásokkal. Ennek következtében a férfi gyakran lemarad a társa mellett, ezért is borulnak fel az egyensúlyok a házasságokban. A férfit az ősi ösztön gátolja a folyamatos fejlődésben.

Megoldás a férfinak

Ahhoz, hogy mi férfiak visszakapjuk a szerepeinket, új, merész formában kell a félelemhez viszonyulnunk. Ha elérjük komfortzonánk határát, rögtön rossz, félelemérzés ural el minket, a legtöbbször ilyenkor a férfi visszalép, nem vállalja a félelmet, a bizonytalanságot. A mai világban nekünk, férfiaknak barátunkká kell tennünk a félelmet. Már tudatosítani kell magunkban, hogy a félelemérzés nem fog a törzsben gyengébb pozíciót eredményezni, sőt mivel a félelem legyőzésével előbbre is jutunk az életben, így kellendőbbé válunk, magasabb státuszt érhetünk el. A modern férfinak a hívatásában és a kapcsolataiban keresnie kell a kihívásokat, a komfortzonája határát, hogy Igazi Férfivé váljon, aki hivatását követi és felnézhet rá társa.

Szólj hozzá

Félelem Férfi Célok